Dr. Márton Péterné Dr. Szalay Emőke (1940-2025)

Mártonné Szalay Emőke a magyar paleomágneses kutatások úttörője és a téma nemzetközi szinten elismert szaktekintélye. 1963-ban szerezte geológusi diplomáját, majd 1971-ben védte meg egyetemi doktori értekezését az ELTÉ-n. Tudományos pályája során 1985-ben a földtudományok kandidátusa, majd 1991-ben az MTA földtudományok doktora fokozatot szerezte meg. Kutatási területe a paleomágneses vizsgálatok, különös tekintettel a Pannon-medence és tágabb térségének a fejlődéstörténeti rekonstrukciója vonatkozásában.

A diploma megszerzése után, 1963-ban a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézetnél (ELGI) helyezkedett el. Ez volt első és egyetlen munkahelye, ahol a kutatásait még nyugdíjasként is hatalmas lelkesedéssel és érdeklődéssel végezte. Az ELGI-ben megalapozta a paleomágneses kutatásokat, és – a kutatások bázisaként – létrehozta és irányította Magyarország első és mindmáig egyetlen paleomágneses laboratóriumát. Az irányításban mindig kitűnt elkötelezettsége a paleomágnesesség iránt, lelkesedése és precizitása a laboratóriumi mérések és a terepi munka során, valamint gondossága és figyelme a laboratóriumi műszerek minőségének megőrzésében. Mindezt munkatársainak is átadta, akik közül sokan – pályakezdőként – nála tanulták meg a tudományos kutatások módszertanát és alapjait. Számos egyetemi és PhD dolgozat témavezetése fűződik a nevéhez.

A Pannon-medence földtani kutatása során tudományos kapcsolatokat épített ki és ápolt a környező országok földtani/geofizikai intézeteivel. Szakmai életútját több mint háromszáz tudományos folyóiratcikk és több mint 4500 hivatkozás fémjelzi. Kutatásaiért és a kutatásokat elősegítő kapcsolatépítéséért számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, amelyek közül a Magyar Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia díjai a legkiemelkedőbbek.

A munkásság mellett azonban talán még fontosabbak emberi vonásai, amelyek a kutatások iránti elhivatottság mellett mindig teret engedtek a közvetlen diskurzusnak, a mások iránti érdeklődésnek, segítőkészségnek és a humornak. Férjével, Márton Péterrel szoros köteléket alkottak a magánéletben, de tagadhatatlanul a szakmai kihívások terén is. Habár a kutatásaik elkülönültek, az egymás iránti figyelem és támogatás a szakmai eredmények egyik alapvető záloga volt. 

Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága Dr. Márton Péterné Dr. Szalay Emőkét saját halottjának tekinti.

Hagyatékának folytatása a magyar geofizikus társadalom igazi kihívása.

Emlékét és örökségét megőrizzük.