A terv

Sürgető igények

A Földtani Intézet 1869-es megalapítása után a Magyar Nemzeti Múzeum egy kis szobácskájában kapott helyet, ezt követően pedig különféle bérházakban szorongott. Az intézet éves jelentéseiben folyamatosan feltűnt az első pillanattól kezdve fennálló helyhiány. Az intézet könyvtára, térképtára és gyűjteményei – elsősorban Semsey Andor, a nagyvonalú mecénás jóvoltából – olyan gyors ütemben gazdagodtak, hogy negyed évszázad elteltével az intézet külön épületben való elhelyezése halaszthatatlanná vált. Ebben a helyzetben találkozott három, az intézet történetét alapjaiban meghatározó ember.

A mecénás

A XIX. század magyar arisztokratái körében kevés akadt, aki a természettudományokat vette pártfogásába. Ezek közül a legbőkezűbb Semsey Andor volt, a Magyar Királyi Földtani Intézet tiszteletbeli igazgatója, aki minden jövedelmét a magyar tudományra áldozta. Az intézetet mindig nagyvonalúan segítette: gyűjteményeit, könyvtárát gyarapította, az ott dolgozó kutatókat támogatta. Semsey Andor máig kimutatható összes adománya meghaladja a 2,5 millió aranykoronát, amiből csak a Földtani Intézet 1 203 400 korona adományt kapott. De biztosak lehetünk benne, hogy rendkívüli szerénysége folytán csendben, feltűnést kerülve osztogatott adományai valójában ennél jóval többet tesznek ki.

Az igazgató

Böckh János 1882-ben vette át a Földtani Intézet igazgatói posztját. Igazgatóságának 25 éve az intézet egyik aranykora volt, mind pénzügyi, mind szakmai szempontból. A vérbeli menedzser-tudósra hárult az a feladat is, hogy méltó helyet teremtsen az intézet számára. Végül, hosszas levelezés után, a főváros egy kedvező fekvésű telek adományozásával, Semsey Andor 50 000 aranyforint felajánlásával, az országgyűlés az igen jelentős építési költségek megszavazásával tette lehetővé, hogy elkezdődjön a Földtani Intézet Stefánia úti palotájának építése.

A tervező

Az épület megvalósítására 1896-ban Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter jeligés pályázatot írt ki. A beérkezett 14 pályamunkát a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által felállított bizottság bírálta el. Az első díjat Lechner Ödön „Versenyezve haladunk” jeligéjű pályaműve kapta. „Színes, beszédes és kifejező nyelve van a néma kőnek, a művészi formáknak, az építészet alkotásainak.” – ezt vallotta Lechner Ödön, a szecessziós építészet iskolateremtő mestere és hitvallását igazolta is a legeredetibb állapotában megőrződött épületével, amelynek részleteiben és egészében is a földtan, a geológia motívumait ötvözi a szecessziós stílus elemeivel.